Deir Yassin

Azt mondják, ha Izraelbe megy az ember, mindenképp látogassa meg a Yad Vashem emlékközpontot, mely a világ legátfogóbb tartalmú Holokauszt emlékhelye. Bár még sosem jártam arra, én is úgy gondolom, hogy meglátogatnám, ha úgy alakulna.
Ám nem felejtenék el észak felé tekinteni, ahol az erdős lankákon átsikló tekintetem a Kfar Shaul Mental Health Center nevű pszichiátriai klinikán akadna meg. Miért lehet érdekes ez a klinika?
Ott ugyanis a múlt árnya kísért.
A jelenleg többnyire a Jeruzsálem-szindrómával kezelt pácienseket fogadó intézetet 1951-ben hozták létre, eleinte a Holokauszt túlélőit kezelték itt. A sors iróniája, hogy minek a helyén épült…

Deir Yassin – így hívták azt a körülbelül 700 fő lakosú falut, ahol 1948. április 9.-én (alig több, mint 1 hónappal Izrael állam kikiáltása előtt) egy brutális mészárlás zajlott. Hajnalok hajnalán az Irgun és a Lehi, két cionista paramilitáris terrorszervezet, melyek nevéhez a King David Hotel felrobbantása is köthető, támadást indított a kicsiny település ellen. Tették mindezt annak ellenére, hogy a falu az ENSZ által meghatározott államhatárokon kívül került, a jeruzsálemi corpus separatum területéhez tartozott, és még a korabeli helyi média is jó megítéléssel nyilatkozott róla, mivel sikeresen tartotta távol az arab milicistákat.
De a két cionista terrorszervezetnek ez nem volt elég. Ráadásul a “lehető legrosszabb helyen” feküdt: a Tel Avivot jeruzsálemmel összekötő folyosóban. Ez már elég indok volt arra, hogy el akarják törölni a föld színéről. Később kiderült, hogy a tervek szerint egy leszállópályát építettek volna, amellyel a jeruzsálemiek ellátását biztosították volna.

A támadás tehát hajnalban kezdődött, eredetileg figyelmeztették volna a lakókat, ám a hangosbeszélős embert szállító autó elakadt. A mészárlás három hullámban zajlott (“forróvérű”, “melegvérű”, “hidegvérű”), délutánra több, mint 100 halottja volt a mészárlásnak, köztük férfiak, nők, gyerekek – válogatás nélkül. A Haganah, melyből később az IDF szerveződött, támadó félként nem vett részt az akcióban, de 25 katonája biztosította az Irgun és a Lehi egységeinek mozgását, visszavonulását. Bár sok visszavonulni való nem volt, mivel a palesztinoknak mindössze kiöregedett Mauser puskáik és még régebbi muskétáik voltak: mindössze 4 izraeli katona halt meg.
A cionista terroristák 25 arab férfit teherautókra pakoltak, majd parádésan végigvonultak velük Jeruzsálem Zakhron Yosef negyedében, hogy aztán egy kőbányába vigyék Givat Shaul és Deir Yassin között, ahol egyszerűen agyonlőtték őket.
55 elárvult gyermeket is teherautókra pakoltak, és Jeruzsálem Óvárosában magukra hagyták őket. Itt talált rájuk, a Szent Sír-templom közelében, Hind al-Husseini. Ekkor még azt mondta nekik, a háború borzalmaitól féltve őket, hogy menjenek haza. Ám másnap is ott voltak, és ekkor mesélte el neki az egyikük, hogy nincs hova hazamenniük, ők Deir Yassinből lettek deportálva. Hind befogadta őket egy általa vezetett segélyszervezet telepén, ám figyelmeztették, hogy a háború veszélye őt is fenyegeti – nem sokkal később találat is érte az épületet. A tűzszünet után a hölgy szülőházába költöztek, ez lett a Dar al-Tifl al-Arabi (Arab gyermeke Háza), mely oktatást, lakhatást, étkezést biztosított, és lassan komplett bentlakásos iskolává nőtte ki magá – érdekessége, hogy egykor két zsidó lány is itt tanult, mert máshol nem vették fel őket. Amikor a Gáza-Jeruzsálem közlekedést megszigorították, akkor az itt lakó gázai árváknak vissza kellett menniük. Hind 1994-ben elhunyt, ám az iskola túlélte alapítóját.
Az intézményről és egyik lakójáról szól az azonos című regényt feldolgozó, a szélesebb nézőközönségnek a közelmúltban bemutatott Miral című film.

Visszatérve Deir Yassinhoz, az áldozatok végleges listája 254 fő volt a New York Times közlése szerint, de ez valószínűleg eltúlzott szám, a valóság körülbelül 120 lehet. Ennek ellenére nagy hatása volt a térségben élő arabokra, akik a további mészárlástól való félelmükben menekülni kezdtek: ez lett a Nakba előfutára. Az izraeli diplomácia próbálta enyhíteni a következményeket, Golda Meir megpróbálta meggyőzni Adbullah jordán királyt, hogy ne támadjon, ám őt jobban felháborította az eset, mint azt a politikusnő sejthette. A Deir Yassinban történt vérengzés az 1948-as háború egyik kiváltó oka lett.

Ám nem csak belföldön volt visszhangja a borzalomnak. Az Egyesült Államokban a Lehi számára gyűjtött pénzt a Shepard Rifkin vezette, nagyon tetszetősen hangzó “Izrael Szabadságáért Harcolók Amerikai Barátai” nevű szervezet. Rifkin korábban nem mást, mint Albert Einsteint próbálta meggyőzni, hogy találkozzanak, kampányoljon az ügyért, segítsen pénzt szerezni a “hősöknek”, akik megküzdenek az arabokkal.
Einstein a mészárlás másnapján egy rövid és velős üzenetet küldött Rifkinnek:

Tisztelt uram,

Amennyiben egy valós és végső katasztrófa érne minket Palesztinában, annak elsőrendű felelősei a britek, másodrendű felelősei pedig a sajátjainkból szerveződött terrorista szervezetek lennének.
Nem vagyok hajlandó senki olyannal találkozni, aki ezen megtévelyedett és bűnöző emberekkel kapcsolatba hozható.

Tisztelettel,
Albert Einstein

És ha ez nem lett volna elég, 1948. december 4.-én egy nyílt levelet közölt le a New York Times, melynek aláírói amiatt emelték fel a szavukat, hogy az Egyesült Államokba látogatott Menachem Begin, aki az Irgun vezetője volt a mészárlások idején. Begint és Herut nevű pártját fasisztának, sovinisztának és terroristának nevezik. Az aláírók sorában ismét ott találjuk Albert Einstein nevét, sőt egy prominens rabbi (Jessurun Cardozo) és a híres politológus, Hannah Arendt is felbukkan.

A sors iróniája tehát, hogy a zsidóságot ért legnagyobb katasztrófa emlékhelyéről a palesztinokat ért legnagyobb katasztrófa gyújtópontjára lehet rálátni.
Ám a klinika létesítményei között barangolva, az egykori falu ma is álló falait látva, sehol sincs egy emléktábla, egy emlékmű, vagy bármi, ami jelezné, hogy mekkora vérontás volt itt. A meg nem említésével akarják kitörölni az emlékezetből.

Az öregek majd kihalnak, a fiatalok pedig elfelejtik.

David Ben-Gurion naplója
1948. július 18.

Ben-Gurion nem is tévedhetett volna nagyobbat: se Deir Yassin, se a Nakba nem merült feledésbe, és nem is fog Az interneten pedig nincs olyan, hogy valami aminek szisztematikus elfelejtésére és meghamisítására törekszenek a bűnösök, ne kapjon virtuális emlékhelyet: Deir Yassin Remembered.