Palesztin keresztények?

Az arabok származásáról úgy a zsidó, mint a keresztény és a muszlim közösségek is megegyeznek, hogy Ábrahám és Hágár fiának, Iszmáilnak, valamint Ábrahám és Ketúrá gyermekeinek utódai. Az arab történészek és muszlim hittudósok még felsorolják a korábbi népek őseként Jarubot, aki Hud (Éber) unokája, avagy Kahtan (Joktán) fia, és Szabá apja (így a szábeusok őse), valamint említést tesznek egy Imlaqról, mely név valószínűleg a bibliai Amálekre vezethető vissza.

Mindenesetre az látszik, hogy mind arab, mind héber oldalról tisztában voltak a rokonság tényével, nyelvi, kulturális és más szinten is, így nem véletlen került bele egyfajta magyarázata a Bibliába is.

Viszont azt is tudjuk, hogy az iszlám előtti időkben az arabok többnyire politeisták voltak, illetve az elsők között voltak, akik hallhatták a keresztény tanítást.

Az ApCsel így ír az első találkozásról (2:11): “… és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól”. Ez még nem biztos, hogy mindenkinek annyira meggyőző volt, úgyhogy biztos, ami biztos Pál apostol is feléjük tette első körét (Galata 1:17): “Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba“. Fontos megjegyezni, hogy Damaszkusz ekkoriban az arab-arámi eredetű nabateusokhoz tartozott, tehát már nagy számú arab lakossággal rendelkezett. Jelentős keresztény arab törzs volt a később saját királysággal is rendelkező, és eredetüket Kahtanra visszavezető ghasszanidáké, akik elsők között vették fel hivatalos törzsi vallásként a kereszténységet – ők a harmadik században vándoroltak el Dél-Arábiából (~ Jemen) és telepedtek le a mai Szíria, Jordánia, Libanon, Palesztina és Izrael területéhez tartozó részeken. Philippus Arabs (204-249) Róma (nagy valószínűséggel) első keresztény császára is minden bizonnyal arab származású volt, apja ugyanis egy lovagrendi rangra emelt törzsfő volt. A 6. században Jemenben is élt már egy jelentősebb keresztény közösség, melynek tagjait a judaizmusra átért király mészároltatta le – így került a katolikus és ortodox hagyományba a mártír szentként tisztelt Szent Arétász.

Tehát ebből is látható, hogy az arabok szorosan köthetők Ábrahámhoz, a Szentföldhöz, sőt a kereszténységhez is. Ám ez a későbbiekben sem változott. Felekezeti hovatartozásukat tekintve leginkább katolikusok: római, görög, szír, melkita, káldeus, vagy maronita irányzatúak; görög ortodoxok; orientális ortodoxok: szír, asszír, vagy kopt irányzatúak; kisebb arányban különféle protestánsok.

A továbbiakban leszűkíteném a kört, és csak a palesztin keresztényekre vonatkozóan írok, akiket a többi arab kereszténnyel egyetemben arabul Naszrani (názáreti; al-Naszira = Názáret), vagy Maszihi (Maszih = Messiás) néven emlegetnek.

Az egykori brit mandátumterület egészének palesztin származású lakosságából kevesebb, mint 4% a keresztény, Gázában a lakosság kevesebb, mint 1%-a, Ciszjordániában nagyjából a lakosság 4%-a, Izraelben pedig körülbelül az arab lakosság 10%-a. A brit mandátumterületen 1922-ben az összlakosság 9,5%-a, 1946-ban 7,9%-a volt keresztény. Manapság a palesztin keresztények jelentős többsége emigrációban él, mivel az 1948-as és 1967-es háború, majd a megszállás miatt menniük kellett, nagy részük a környező országokba menekült, sőt meglepő mód jelentősen nagy diaszpóra került Latin-Amerikába, ám így is sokan vannak még Izraelben, Jordániában és a Palesztin Hatóság területén. Jeruzsálem teljes lakosságának már csak mindössze 2,5%-a keresztény (többségében palesztinok), míg 1947-ben a város lakosságának 51%-a volt az. A több, mint 7 milliós népességű Izrael összlakosságának mindössze 2%-a keresztény (többségében szintén palesztinok) – összehasonlításképp álljon itt pár arab ország statisztikája, a keresztények arányával: a szomszéd Libanon több mint 4 millió lakójának 39%-a (arányszámban itt él a legtöbb), a másik szomszéd Szíria több mint 22 millió lakójának 10%-a, a déli szomszéd Egyiptom 79 milliós lakosságának 7-11%-a (egyénszámban itt él a legtöbb), a szintén szomszéd Jordánia több mint 6 milliós lakosságának 6%-a, de még a közel 5 milliós Emirátusokban is a lakosság 9%-a; ergo bőven akad olyan arab ország, és nem csak a közvetlen szomszédságban, ahol jelentősebb keresztény kolónia él, mint Izraelben.

2007-ben Henrry Hyde, az amerikai kongresszus képviselője levelet írt George W. Bush akkori elnöknek, mely szerint “a keresztény közösségeket felőrli az izraeli-palesztin konfliktus”, valamint azt is, hogy a kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai “telepépítések visszafordíthatatlanul károsítják és apasztják a keresztény lakosságot”.

2006-ban több palesztin keresztény közösség vezetője is közös nyilatkozatban ítélte el a keresztény cionizmust, melyet a palesztin keresztényeket és úgy általában a közel-keleti kereszténységet fenyegető veszélyként írtak le, mely Krisztus szeretete és békéje helyett az Armageddonra helyezi a hangsúlyt, prófétai igazolást adva Izrael tetteinek. Ez a “Jeruzsálem Nyilatkozat a keresztény cionizmusról”, aláírói pedig: Fouad Twal – Jeruzsálem katolikus érseke és Latin Pátriárkája, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Nagypriorja, a Pax Christi akkori nemzetközi elnöke; Swerios Malki Mourad – Jeruzsálem szír ortodox érseke; Riah Abu El-Assal – Jeruzsálem akkori anglikán püspöke; Dr. Munib Younan – Palesztina és Jordánia evangélikus püspöke, a Lutheránus Világszövetség jelenlegi elnöke.

A legtöbb palesztin keresztény Izraelt vádolja a szenvedéseivel, sőt már Izraelt vádolta 1948, majd 1967 után is, és felhívja a figyelmet arra, hogy Gázában három templomot (egy katolikust, egy ortodoxot és egy baptistát) ért izraeli találat a 2009-es háborúban. Elsimerik ugyan a muszlim szélsőségesek támdásait is, de ezeket a palesztin hatósági személyek rendre el is ítélik, és fokozzák a rendőri biztonságot – mint az történt Betlehemben is.

2009 februárjában palesztin keresztény aktivisták egy csoportja írt nyílt levelet XVI. Benedek Pápának, hogy halassza el izraeli látogatását mindaddig, amíg Izrael nem javít a szent helyek hozzáférhetőségén, valamint nem szűnteti meg az egyházi birtokok adóztatását. A Pápa útja során Izraelt és Palesztinát is meglátogatta, utóbbival az ottaniak iránti támogatását fejezve ki, ám ezt a lépést Izrael politizálásnak tekintette, s a külügyük szóvivője így reagált: “jobban szolgálná a béke ügyét, ha ez a látogatás annyi lett volna, amennyinek minősülne: egy zarándoklat”.

2009 novemberében Berlanty Azzam, egy 21 éves gázai, keresztény, egyetemista lány, akinek már csak két hónap volt hátra a tanulmányaiból, kiutasíttatott Betlehemből, az izraeli katonaság megbilincselte, szemét bekötözte, és órákig várakoztatta egy ellenőrzőponton. Saját bevallása szerint az eset félelmetes volt, és az izraeli tiszt úgy bánt vele, mint egy bűnözővel. Az ő szabad mozgását is ugyanaz a szabályozás korlátozza, vagy épp lehetetleníti el, mely a többi palesztint (keresztényt és muszlimot) is sújtja: Gáza és Ciszjordánia között csak Izraelen keresztül vezet az út, ám az átutazáshoz speciális (ideiglenes, vagy hosszabb távú) engedélyre van szükség, melyet az izraeli hatóságok csak korlátozott számban adnak ki, és bármikor vissza is vonhatják. Így nem csak a tanulmányaikban szenvedhetnek csorbát, de a munkavállalásban, vagy a rokonok, sőt a szent helyek meglátogatásában is – a Karácsony mindig feszültséggel teli, mindig ott van a levegőben a súlyos kérdés. Gázában így mérlegelnek: “vajon eljutunk a Betlehembe az éjféli misére?”; Ciszjordániában pedig így: “vajon meglátogathatjuk a Rafahban lakó rokonokat?”; és mindkét helyen így: “vajon eljutunk Názáratbe?” – mivel Gázából és Ciszjordániából a csak Izraelbe való bejutás is korlátozott.

Persze a palesztin keresztények nem csak az ismeretlen, hétköznapi sokaságból állnak, vannak köztük jelentős politikai, kulturális és egyéb közéleti figurák is, akik gyakran válnak témaformálóvá. Pár ilyen személyt mutatnék be, némi kiegészítő adalékkal:

• Janet Mikhail – a ciszjordániaia Ramallah polgármestere, amellett, hogy keresztény, ő az első nő ezen a poszton; Ramallah jelenleg Palesztina ideiglenes adminisztrációs központja, korábban keresztény többségű volt, mára a lakosság 25%-át alkotják.
• Yousef Nasser – a Ramallahhoz közeli ciszjordániai Birzeit polgármestere, a város lakossága 60%-ban keresztény.
• Victor Batarseh – Betlehem polgármestere; a városban 1876 óta törvény írja elő, hogy a polgármesternek és az alpolgármesternek kereszténynek kell lennie, később arról is törvény született, hogy az önkormányzatban többséget kell képviselniük; 1948-ban brit felmérés szerint a lakosság 85%-a volt keresztény, ma már csak 20% körüli.
• Victor Said – a ciszjordániai Zababdeh polgármestere; a város keresztény többségű, a polgármesternek törvény előírta módon kereszténynek kell lennie.
• Ramiz Jaraisy – az izraeli Názáret polgármestere (a korábbiak is keresztények voltak); a város arab többségű, és 31% keresztény; érdekesség, hogy az arab (muszlim és keresztény) többség miatt az 1950-es években zsidó többségűnek szánt település épült a város mellett, ez ma Natzrit Illit (Felső Názáret – egyébként Győr testvérvárosa), ám itt is van egy 6,7%-os keresztény kisebbség, amely tavaly a vallásszabadságukat súlyosan érintő döntéssel szembesült, amikor az itteni polgármester betiltotta a karácsonyi dekorációk köztéri felállítását, konkrétan a karácsonyfán akadt ki, mint a zsidókat bosszantó tárgyon.
• Daoud Canaan Khoury – a ciszjordániai Taybeh polgármestere, egyben a Taybeh Sörfőzde társalapítója; a város a bibliai Ofrával azonos; itt készül Palesztina egyetlen söre, melynek tiszteletére 2005 óta sörfesztivált is rendeznek.
• Hani El-Hayek – a ciszjordániaia Bét Szahúr polgármestere; a város 80%-a keresztény; mind a katolikus, mind az ortodox hagyomány szerint itt legeltették nyájukat a pásztorok, amikor meghallották az angyali üdvözlést Jézus születéséről.
• Marwan Tubassi – a ciszjordániai Túbász kormányzóság (megye) kormányzója.
• Szuha Arafat – Jasszer Arafat, az egykori palesztin elnök özvegye, bár a vallási előírások miatt áttért.
• Afif Safieh – palesztin nagykövet, eddigi kiküldetései között ott volt Washington, London és legutóbb Moszkva.
• Hind Khoury – Palesztina korábbi Párizsba delegált nagykövete, ráadásul nő.

Ők csak egy töredéke a hivatalos politikai életnek, vannak azonban jócskán a civil oldalon is:

• Huwaida Arraf – az International Solidarity Movement társalapítója, ráadásul nő; az ISM aktivistája volt Rachel Corrie is.
• Ghassan Andoni – szintén az ISM társalapítója, a birzeiti egyetem fizikaprofesszora, az erőszakmentes ellenállás szószólója, 2006-ban Béke Nobel-díjra jelölték.
• Raymonda Tawil – Jasszer Arafat anyósa, költő, politikai aktivista, újságíró.

A médiában is találunk említésre méltót:

• Marwan Bishara – názáreti születésű, az Al Jazeera politikai elemzője, az Empire című műsor moderátora.

Ahogy a modern kor vallásos személyiségei közt is:

• Marie-Alphonsine Danil Ghattas – katolikus apáca, az egyetlen arab apácarend alapítója, 2009-ben lett boldoggá avatva.

Vagy a sportban:

• Honey Thaljieh – az egyébként muszlim többségű palesztin női fociválogatott csapatkapitánya.

És a kultúrában is:

• Amal Murkus – énekesnő, aki egyaránt kritizálja Izraelt és az iszlám szélsőségeseket, ám a nemzeti öntudatot képviseli.
• Rim Banna – énekesnő, dalaiban sokat merít a palesztin zenei hagyományból, zenéjével a nemzeti öntudatot képviseli.

Mindez, mit bemutattam csak egy aprócska szelete a palesztin keresztényeknek. És nem csak a híresek és nevesek számítanak, hanem azok is, akik csak statisztikai mutatók arcok, nevek, érzések, gondolatok nélküli számaiban bukkannak fel. Azokban a statisztikákban is, melyek arról szólnak, hogy épp hányan haltak meg egy bombázásban, vagy hányan hagyták el lakhelyüket…
Keresztényként kötelessége lenne mindenkinek melléjük állni, mert ezt diktálná a tiszta szív (Máté 25:34-40).
A kétes politkájú Izrael támogatása helyett, csak mert politikai és anyagi profitot remélnek és kapnak tőle (Máté 25:41-46).

UI.: Az arab keresztények, így a palesztinok is, Allahnak szólítják Istent. Az arab anyanyelvű zsidók, mert ilyenek is léteznek, szintén Allahnak szólítják Istent. Nem azért, mert titokban muszlimok, akik le akarják mészárolni a világ összes zsidóját, hanem mert ez a neve az ő arab anyanyelvükön.